Egy nagyon komoly mérföldkő érkezett el az együttes életében. Exkluzív szerződést kötöttek a MOL-lal, hazánk legnagyobb benzinkút hálózatának menedzsmentjével, így lehetővé vált egy igazán szép, összefoglaló életmű CD forgalomba hozatala az egész ország területén. Régi álma volt ez Bettinek, Zsoltinak és Zoynak, hogy legnépszerűbb dalaikat egy CD-n prezentálhassák rajongóik felé. Így igazi slágerparádét tarthat kezében a kedves zenekedvelő, hisz olyan egykori dalok kínálnak önfeledt utazási élményt, mint például a többszörös toplistás „Táncolj”, „Gyere és álmodj” és „Rajtad múlik”. A stúdiómunkák, azaz a régi nagy slágerek újrahangszerelése és éneklése már előző év második felében elkezdődött, a szerzők viszont bónuszként 3 új dalt is rácsempésztek a készülő albumra, bizonyítva, hogy bár telnek az évek, nem felejtettek el dalokat írni.
A Best Of névre keresztelt CD május elején jelent meg és kapható a kijelölt MOL töltőállomásokon, melynek belsejében levő kis füzetében igazi meglepetéseket is találhat a kedves vásárló.