Az újesztendő egyik téli reggelén a Desperado dalok  zenei producere  egy olyan az ötlettel állt elő, amivel a már kész „Ne félj” című számot még szélesebb rétegek számára lehetett érdekessé  tenni  a videó premier előtt. A hazai underground egyik legtehetségesebb képviselőjét Dannonát kérte fel a dalban való közreműködésre. Az ifjú énekes, szövegíró, dalszerző,  rapper, örömmel vállalta a felkérést és a saját maga által írt gondolatokat adja elő a dalban.

Ahogy az év eleje, úgy az év vége is tartogatott meglepetéseket a debreceni zenekar számára. Sándor András, a Best magazin egykori szerkesztője ugyanis könyvet írt a Desperado együttesről. Pontosabban sok prominens hazai közéleti személyiség mellett, a hajdúsági formációról is. A „Mélyinterjúk” című kötetben Betti, Zsolti és Zoy, őszintén vallanak a mögöttük álló 18 évről, a közös munkákról és az évek során átélt feszültségekről is. A könyv olyan népszerűségnek örvendett, hogy egy teltházas író-olvasó találkozó keretében mutatták be, amelyen maga a Desperado együttes tagjai is tiszteletüket tették.